Kedves Vendégeink!

​

Nem első alkalommal kerül sor az Alkotótábor kiállításának megnyitójára. A művészek nevei talán már ismerősen csengenek azoknak, akik az előző években eltöltöttek egy kis időt a képeket nézegetve, itt, a Mária Múzeumban.

A mostani kiállításon Benkőné Kovács Márta, Elbert Tamás, Mayer Irén, Papp Cecília, Pintér Anna, Prepokné Sinkó Anikó és Sinkó Andrea munkáit láthatjuk, akik Budapestről, Lovasberényből, Ózdról, Gödről és Kiskunfélegyházáról érkeztek. Az eltelt 4 év alatt a művésztáborban összesen 17 alkotó fordult meg, de a tábor lelkét az idén részt vevő festők képezik. Ezt a kétmaroknyi, szűkebb közösséget erős szálak kötik össze, annak ellenére, hogy kapcsolatuk többnyire az alkotótábor idejére korlátozódik. Elmondásukból tudom, hogy azért  térnek ide vissza szívesen, mert Pálosszentkút természeti szépsége, nyugalma nagy hatással van rájuk. A kegyhely és környéke lelki feltöltődést kínál számukra. Ezt gazdagítja az az érzés is, ami megérkezéskor kerít hatalmába mindenkit: jó ide visszatérni, jó itt lenni. Úgy érzik, mintha ide hazajönnének, itthon lennének. Ez az érzés újra és újra eltölti őket, valahányszor itt járnak. Ettől válik különlegessé számukra az itt tartózkodás.

Az alkotótáborban készült munkákat nézegetve azt látjuk, hogy legtöbb kép most is tájkép. Mire is érdemes figyelni, amikor ilyen jellegű alkotásokban gyönyörködünk? Én magam nem vagyok festő, sem a festészet szakértője, csak sejteni tudom, hogy lehet valami közös abban, ahogy megszületik egy kép és amikor az ember elolvas egy részt a szentírásból. Első látásra csak azt látjuk, ami mindenkinek nyilvánvaló: színek, formák, illetve a szentírási szöveg. De ahogy az ember időt szán rá, hogy ne csak nézze, hanem szemlélje az előtte levő valóságot, a táj, illetve a szentírási szöveg elkezd élővé válni, és az ember szívében megszületik egy felismerés, ami több mint a látható valóság.

Ha ezeket a képeket nézegetik, szánjanak rá időt, hogy az a felismerés, ami a művészeknek megadatott, eljusson saját szívükig.

Végül engedjenek meg egy idézetet Szabó Imréné Czombos Ilona petőfiszállási lakostól, aki kedvtelésből évek óta leírja gondolatait. Ebben is látszik, hogy egy egyszerű falusi asszony szemei képesek meglátni a mindennapi valóságban valami többet. A festészet is ezt fejezi ki a maga nyelvezetével.

 

Nyári zápor

Esőfüggöny hullik a tájra,
benne gyöngyszemekkel a fákra.
A fák levelén csillogó esőcsepp,
rajta madárkák oltják szomjukat.
A virágok selymes kehelybölcsője,
befogadta a színes szárnyú pillangókat.

Az esőfüggöny lassan elhalad,
és az égen szivárvány marad.
Nyugaton a nap fátyolosan világít,
arany fényes ágyát megvetette.
Búcsúzik, mert jön az este.
A levegő, mező, a föld lélegzik.

Lassan a földi világ elalszik.
A nap kék égi útját átadja,
a holdezüst éjszakának.
Ezüst Hold felkúszik az égre,
amely csillagokkal ékes.

 

Szabó Imréné Czombos Ilona
Petőfiszállás, 2009 június 9.